meet the blogger
with love ♡

emlékszem, hogy kezdődött. a nyár egy hatalmas sátorozással fejeződött be, és nem akartam iskolába menni. nem akartam megfelelni senkinek, és semminek. aztán amikor felkeltem szeptember elsején arra gondoltam, hogy bill és tom kaulitz 20 évesek, én pedig 15 lettem. köszöntöttem őket, mint mindig. ez rituálé már... már évek óta =) a legszebb születésnap volt, amit valaha kaptam, amit boginak köszönhetek. én nem tudtam vele lenni az övén, ő viszont duplán ajándékozott meg a szeretetével. boldog voltam, gondtalanul boldog. azután jött az osztálykirándulás, ahol egy kisebb csoporttá verődtünk, eliszogattunk, akkor kezdtem cigizni. emlékszem szigligetre, meg várpalotára, amikor ki akarták hívni a rendőröket. azután arra, amikor szeptember végén megünnepeltük dia névnapját, és szívtuk a mentolos marlborot a várkastély mögött. amikor visszanézem a videókat még mindig könnyesre röhögöm magam. rengeteg cigarettázós emlékem van az évből. többször a várkertben, a mikulásműsor után, az udvarban. október elseje életem egyik legszebb napja volt. egyik legfontosabb. mennyit küzdöttünk, hogy ott lehessünk. tisztán látom amikor msn-en közöltem diáékkal, hogy sajnálom, de ki kell hagyniuk csütörtökön a tanítást. amikor elengedtek és örömömben sírtam, amikor autóztunk, ittuk a capuccinot a benzinkúton, mikor áthaladtunk az erzsébet-hídon, és az előttünk haladó autóra azt mondtuk, marihónalja csempészek. emlékszem, hogy több mint 6 órát álltunk sorban, mikor heringultünk, emlékszem, hogy mikor miyavi beleszólt a hangszóróba elbőgtem magam. mikor elindult egy üveg innivaló teljesen mindegy volt, ki ivott belőle előtte. jól esett pár korty folyadék. amikor megmotoztak és én becsempésztem a fényképezőgépem, amikor kiájultam a sorból, amikor már fájt a vesém, a gyomrom, a torkom az üvöltéstől, a lábaimat már nem éreztem. még most is megmosolyogtat az, amikor a cipőmet durván besodorta a tömeg és a reggae sapkás lánnyal kerestük. emlékszem a perverz gyerekre, a hazaútra, mindenre. novemberben dia és stella születésnapja megint csak csodálatos volt. bogi és én titokban kezdtük megszervezni, sütit vettünk, és kínai kaját. és ott aludtunk bogiéknál, megnéztük a tükröket és a hívatlan vendéget. akkor ettem éjszaka paradicsomos halat, akkor ültünk bele stellával bogi matractartójába. énekeltük a boldog születésnapot, felejthetetlen volt. decemberben megszervezte az osztály a mikulásműsort. nehezen, de összejött és még kisgyerekeknek is tartottunk színjátékot. előtte itthon apuék csúnyán összevesztek anyával, és mikor beértem épp hogy időm volt átöltözni, nem volt erőm. kiszakadt belőlem a sírás és bogi ölében egy szál melltartóban zokogtam. szörnyű volt, de ott volt mellettem, ott voltak mellettem. másnap, mikor vetélkedőt csináltunk az iskolának bencével voltunk a bemondók. megmaradt bennem, hogy ő is hogy izgult. hogy utána dühös voltam dorkára, amiért azt mondta, semmi sem volt jó, pedig mi mindent megtettünk. valamikor karácsony előtt itt aludtak nálam diáék. akkor már feszült volt a hangulat négyünk között, és bogival előzőleg is tartottunk egy hét szünetet, akkor, amikor bibinél volt, az őszi szünetben. de azután minden jó volt. és a karácsony... a legrosszabb karácsonyom volt. a saját butaságom miatt veszítettem el a számomra legértékesebb embert. nagyon fájt, de önző módon láttam hogy én vagyok az erősebb és ezt kihasználtam. ez erőt adott. azután a szilveszter ismét nagyon jó volt. négyen az öreghegyben, titokban, mázlival és az alkohollal, meg a cigarettával. élveztem, mennyi mogyorót megettem, elégettük a három telefonkönyvet meg a kutyaházat, ráöntöttük a sangriát. az új évben kibékültünk bogival. és akkor úgy éreztem megint minden jó lesz. jobb akartam lenni mindenben. bár a lovaglás abban az időben nem ment, abbahagytam az ugrókötelezést is. dia megismerkedett marcival és elkezdtünk spanolni a pápafészekkel. március 6 - án házibuliban voltunk, akkortájban megint minden felborult bogival. de nem érdekelt. életem egyik legmeghatározóbb éjszakája volt az. részeg voltam, és hisztis meg nyomulós, de örök emlék marad. nem csak rossz, túlnyomóan jó. az az éjszaka. a "sárgul már a kukorica szár - én nem tudom, de a szente tudta folytatni " vagy a "megy a hajó" és a kukoricás tál, batman és robin, meg szellivel a megindult a föld és amikor alig tudtam megülni egy helyben a wc-n. utána viszont keserves volt. szenvedtem, nem egyszer kaptam sírógörcsöt, mert egyedül éreztem magam és alávetettnek. adam lambert mad world című dalát kötném a márciushoz. szerelmes voltam, és nem számított, hogy nem szeretnek viszont. bármit megtettem volna már csak azért is, hogy a hangját hallhassam. azután elkezdett tavaszodni és elmúlt a fájdalom. kitisztult minden, elfelejtettem. utána mentem a megasztárba laurával, az is örök élmény marad. az asok ember, amikor ország-világ előtt énekelsz. bár nem jutottam be március 11 - én, azt hiszem sokkal jobban fájtak a buli emlékei mint az, hogy ez most nem sikerült. amiatt egyáltalán nem kenődtem el. március végén a tavaszi szünetben együtt hétvégéztünk négyen. akkor láttak először nagyon kiborulni talán azok, akiket nem akartam megbántani. azóta semmi sem működik annyira jól sem, mint előtte. majd talán ezek után? majd áprilisban jött az, amire vártam. elkezdtek utánam érdeklődni. először féltem és menekülni akartam. hogy nem kell ez nekem. és mégis. nem bántam meg. bár igen, van úgy, hogy bekattanok. akkor aztán... és most alig egy hét van vissza az iskolából. ez amit itt tömören leírtam csak töredéke annak, amit átéltem a 9. iskolaévem alatt. nem írtam még lauráról, sem a szüleimről. a testvéremről. a lovaglásról és arról sem, hogy fruzsival menyire jóban lettünk. az iskolai átlagom sem lett olyan rossz. de ha rágondolok, hogy mit tudnék visszamondani... közel semmit. de nem bánom. már csak ezt a hét napot kell kihúznom valahogy és akkor megkezdődik az ÉLET. :)