Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
but i remember. posted at szerda, október 13, 2010
nem gondoltam volna hétfő reggel, hogy elérek idáig. eddig a szerdai napig, ami minden hetem holtpontja. arra gondoltam hétfő reggel, hogy feladom, kiugrok az első busz elé, vagy valami ilyesmi. csak ne kelljen látnom az arcát, éreznem az illatát, és hallanom a hangját. akkor fájt. piszkosul. nem tudom, most mennyire fáj. kevésbé. talán nem is az, hogy ő nincs többé. mert igen, van. az fáj kicsit, hogy már nem annyira közel, mint mondjuk két hete. igazából a tudat rossz, hogy nincs mellettem senki. nincs aki reggel puszit adjon és megöleljen és fogja a kezem. nincs aki az iskolához kísérjen és azt mondja, szeret. hiányzik a szeretet érzése. hogy én sem szeretek és engem sem szeretnek úgy, ahogy akkor. de boldog is vagyok. bizonyítok magamnak, tapasztalok, továbblépek. boldog vagyok az elmúlt 6 hónap miatt. egy olyan embert ismertem meg, aki ... aszimmetrikus. aki még akkor is képes mosolyogni, ha a fél karját levágják. aki mindig a legjobb akar lenni, aki megtud magának felelni, és igyekszik. aki nem mai felfogású. igen, boldog vagyok miatta. még egy hét, és teljesen tudom barátként kezelni. vele más tudok lenni. kicsit hiányzik az az érzés. az, amikor vele voltam, az az érzés. de most jó, azt hiszem. és egyre csak jobb lesz, ahogy telik az idő. és néha jól esik kibőgni magamból a felgyülemlett feszültséget. vagy kifutni, kiütni, kiénekelni, hogy megnyugodjak. néha nem akarok vele beszélni vagy látni. máskor meg várom, hogy rámosolyoghassak. azt hiszem, minden a pillanatnyi elmeállapotomtól függ. attól, ahogyan érzem magam. még egy kicsit szoknom kell. csak akkor rossz, ha egyedül maradok a gondolataimmal. csak néha érzem azt, hogy egyedül vagyok. máskor élvezem azt, hogy nem vagyok senkihez sem kötve. sokat segítenek a barátaim és a zene. sokat segít bogi, és szelli, és dorka. sokat segít, hogy érdeklődnek utánam azok az emberek, akik eddig talán nem tették volna. néha ingerlékeny vagyok. máskor már eszembe sem jut. kicsit hiányzik. de egyre kevésbé. és ez jó. de nem akarom elveszíteni magam mellől. így akarom szeretni. így szeretnék vele hülyülni. és ha arra van szükségem,akkor kibeszélni a lelkem minden baját. csak számítani szeretnék rá a továbbiakban is. de még nem mindig megy az, hogy nyugodt maradjak. még hiányzik az érzés. de most kihasználom az egyedüllétet és vadidegen emberekre mosolygok és élvezem. és ahogy telnek a napok, vele is egyre természetesebb leszek. már csak néha borulok ki.
meet the blogger