Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
már nem érzem magam olyannak, mint régen. mintha ezzel a tömeges változással - amit lehet, hogy csak én érzékelek - valami mindig elveszne belőlem. úgy érzem, már nem vagyok különleges, egy lettem a tömeggel. kicsit talán át kellene gondolnom magam, mit és hogyan szeretnék, kipihenni, vagy ilyesmi. és lehet, hogy csak én gondolom így, és pár nap múlva megnyugszom, ahogy ez lenni szokott. de most még mindig üresség van itt bent, amitől néha rám tör az egyedüllét, a tipikus vasárnapi érzés, amikor csak tanulsz, és már tudod, hogy holnap iskola, és élni nincs kedved, pedig előtte nem sokkal még minden rendben volt. velem is ez történik, megint pillanatokon belül változik a hangulatom és az olyan dolgokhoz, amikhez máskor rengeteg kedvem lenne, már egy fikarcnyi sincs. és rossz az idő is, ami megint csak lelomboz. de ez ígérem, elmúlik, mindig elmúlik.
a félévim rosszabb is lehetett volna, azt hiszem, tavaly sem volt sokkal jobb. amit javítani szeretnék, az a fizika, a német, a kémia, matek, nyelvtan, informatika, meg rajzból és énekből meg kellene lennie az ötösömnek. tudom, ez soknak tűnik, de ha tavaly sikerült több mint felét, akkor idén miért ne sikerülne? így 4,53 lenne az átlagom, amire nagyon büszke lennék. és a német nyelvvizsga, amivel még mindig sehol sem tartok. de tényleg bíznom kellene abban, hogy én igenis tudok. szeretném letenni, és le is fogom. csak gyakorolnom kell rá. = év végére megdöglök.
még mindig vannak nagyra törő céljaim és álmaim, ugyan, ennyire nem vesztem el! most kis dolgokat kell elérnem, amik azért még így is elég nagyok hozzám mérve, és azután gondolkozhatok nagyobbakban. vissza kellene térnem az 'Élj a pillanatnak!' elvemhez, mert ez az előre tervezgetés nem az én műfajom. összegezve, most tényleg először a tanulmányaimat kell elvégeznek és az átkozott nyelvvizsgát meg a zenesulit, és utána tervezgetnem. apropó, zeneiskola. februártól valószínűleg egy tanárnő fog a szárnyai alá venni, aki Fábián állítása szerint kancsal és kegyetlen modora van, de jól énekel. ezt is majd meglátjuk. elegem van a 'Majd meglátjuk...' - ból. minden várattat magára és mindenért kegyetlenül küzdeni kell. és mindeközben rájössz, hogy semmi sem biztos körülötted, csak az a pár ember, akiknek a kezükbe adtad a szíved, hogy vigyázzanak rá helyetted is. és mindent csak remélhetsz. átkozott gyilkos!
meet the blogger