meet the blogger
with love ♡

tegnap eszembe jutott, amikor karácsony előtt kórházba kerültem. szinte éreztem a kezeimben a fájdalmat, ahogy a görcs összerántja. láttam a botorkáló, szürke, beesett szemű lányt, aki zilált hajjal és kiszáradt ajkakkal követi az anyukáját. éreztem a félelmet, ami akkor kerített hatalmába, amikor megbökték a kezem. életemben nem voltam még olyan rosszul, mint akkor. soha nem zsibbadt még a gyomrom, soha nem estem össze azért, mert a lábaim nem tartottak meg. ez a fájdalom azonban elmúlt. nem úgy, mint a lelki, amelyet nap mint nap okozok. másoknak. az édesanyámnak, apukámnak, a kisöcsémnek, aki felnézne rám, a nagyszüleimnek. a barátaimnak. megbánni késő, pedig visszaforgatnám az idő kerekét egy nappal, ha lehetne. talán tényleg itt az ideje, hogy felnőjek. talán tényleg magamba kellene néznem. soha nem volt még ilyen lelkiismeret furdalásom, mint most. rám jön a sírhatnék és tudom, hogy semmi nem lesz már olyan, mint "régen". ezt jól elbasztam. elbasztam a családom, elbasztam az anyukámat és az öcsémet, az apukámat. a nagyanyámat. nem, ez most kibaszottul nem olyan, mint máskor, hidd el. kibaszottul nem.