Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
to the old days posted at péntek, február 25, 2011
kedves tavasz! igazán beköszönthetnél már, kezdem teljes szívemből utálni a hideget. gyűlölöm, amikor reggelente a semmire kelek, a hidegre, a kopár fákra és a fagyott talajra. az egész napomat meghatározza a mínusz tizenhárom fok, amelyben nyolcszáz métert kell hat óra negyvenötkor minden reggel gyalogolnom a buszra. az évnek ezen szakaszában mindig ilyen vagyok. felszedek plusz három kilót, a kedvem valahol a béka segge alatt, a világ szinte kitagad az életből, és csak várom a jó időt, hogy végre kocoghassak, kutyát sétáltathassak, hogy megint őszintén tudjak mosolyogni a napfényben. szóval, várlak márciusi langy szellő!
egyébként mindkét térdem a szivárvány színeiben pompázik, visszamentem két hét után röplabdázni, bár nagyon féltem az ujjamat. senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amiben nekem kétszer is részem volt. jó lenne végre átmozgatni magam megint, folyamatosan edzeni, mert ellustultam. belekezdek valamibe és félbehagyom, vagy el sem kezdem, mert meggondolom magam, elmegy tőle a kedvem. és még mindig uralkodik a nagybetűs semmi. hiába szerzek jobb jegyeket, nevetek néha nagyokat, valahogy ez még mindig nem az igazi. még mindig nem én vagyok.
természetesen még mindig kiélem magam az éneklésben és az írásban, nem változik körülöttem semmi. pedig két hét hosszú idő, főleg nálam, akinél a felállás percről percre más. mégsem történik semmi érdemleges.
meet the blogger