meet the blogger
with love ♡

Amikor tegnap előtt felhívott Szelli, hogy lesz egy lovas bemutató náluk, és menjek el hozzá, akkor nagyon megörültem. Komolyan, a mosolyt nem is lehetett levakarni az arcomról, meg aznap egyébként is jó kedvem volt, annak ellenére, hogy takarítottam. A könnyeim folytak a röhögéstől éjszaka, jó volt a Tarzan nézés, meg a "Ez a Dragonball castingja?". Illetve megtanultam sudokuzni, életem eddigi tizenhét éve teljesen üresen telt nélküle, most döbbentem rá. Tűzsámánkodtunk, előkerestünk ezeréves gettó számokat, ez olyan Szelli és Zsófi féle két nap volt. A mai nap pedig... kicsit fájt a szívem. Látni azt a sok lovast és arra gondolni, hogy én is lehetnék a helyükben, ha tavaly nem hagyom abba. Ugyanakkor bizalmatlan lennék. Szóval jobb ez így, vagy legalábbis egyszerűbb. De emlékszem egy lányra, aki igaz, szigorúan viselkedett a lovával, de az egyik legjobb volt, azt hiszem. És a fiúra, aki... Tényleg lovas volt. Ilyet még nem láttam, és most töltöm le Az álmodót, mert rohadt jó film volt és most mazochista módon sanyargatom a szívem.