Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
Bad girl, baby, bad posted at hétfő, szeptember 19, 2011
Most úgy érzem, nem akarok semmit az élettől. Pedig nekem nincsenek rossz napjaim. Minden napomon nevetek és a rossz dolgokat valahogy mindig sikerül kizárnom. Nekem jó napjaim és kevésbé jó napjaim vannak. Ezt tanultam az anyukámtól, amikor a földön sírva sajnáltattam magam, ő meg beállt mellém és közömbös hangon megjegyezte: "Egyet jegyezz meg, senki nem fog felsegíteni, ha magadtól nem akarsz felállni. Az önsajnáltatás semmire nem jó." Mindig próbálok... erős lenni, keveset hisztizni, pedig én könnyen kiborulok. Ennek egy hátránya van, hogy ilyenkor minden apróság összegyűlik, olyan is, amin máskor nevetnék. Ilyenkor az mind itt tobzódik a torkomban és csak sírnék, sírnék még akkor is, ha nem múlik el.
Mindig ettől féltem. Féltem, egyszer közlik majd velem, tulajdonképpen te nem vagy jó énekes. Egyáltalán, valószínűleg sohasem fogsz tudni jól, kiválóan énekelni. Nem lesznek fejhangok, nem lesz könnyed, vagy selymes a hangom. Valahol ez mindig ott motoszkált. Ez az éles, erős hang nem ide való. Nem ezeknek. Belőlem sohasem lesz klasszikus énekes. ÉS NEKEM NE MONDJA, HOGY JÓ, AMIKOR ELŐTTE MEG EZT MERI MONDANI! Most kiborultam. Idk... Semmit sem tudok. Semmihez sincs kedvem. Énekelni sem, pedig eddig ezt lehetett tanulás helyett. Tanuljak törire?
Ilyen barátot akarok majd magamnak. Valami őrültet. Azt hiszem, a frontemberrel például tökéletesen kijönnék.
meet the blogger