Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
invisible wall posted at kedd, szeptember 13, 2011
Azt mondta, a könnyűzenei énekeseknek nincs jó hangjuk, a rockzenéhez meg nem is kell hang. Annyi előadót a fejéhez vágtam volna, hogy tessék, most meghazudtollak. Attól, hogy valaki nem látja, vagy nem akarja látni, attól még léteznek olyan énekesek és énekesnők, akik gyönyörű hanggal rendelkeznek. Így az énektanáromról már az első órán megállapítottam, hogy az én nézeteim tökéletes ellentétét képviseli. Vajon meddig bírod majd, Zsófi?
Ígértem, hogy írok majd a láthatatlan kiállításról. Nem fogom elmondani, mi volt. Ezt érezni kell. De rengeteg kérdés kavargott a fejemben, főleg a születése óta vak vezetőnkkel kapcsolatban. Ha sohasem látott, hogy képzelheti el azt, hogy fa? Vagy hogy henger? Hogy képes egyáltalán bármit elképzelni? Rengeteg mindent meg akartam tudni, gyorsan, sok minden kavargott a fejemben de próbáltam a legfontosabbakat feltenni. Amit észrevettem a nem látó emberekkel kapcsolatban, hogy sokkal többre értékelik azt, amijük van. El is mondtam Sanyinak, hogy milyen személyt képzelek a hangja mögé (mivel csak hallottuk őt), és helyeselt, hogy valóban, erős vonalakban ő tényleg ilyen. Szóval megható volt és hatalmas élmény, sohasem fogom elfelejteni.
meet the blogger