meet the blogger
with love ♡

Egyszer beszélgettünk arról, ha választhatnánk melyik érzékszervünket veszítenénk el életünk közben, a látásunkat, vagy a hallásunkat. Maga a gondolat abszurd, vagy brutálisnak tűnhet, de örültem, hogy akkor felötlött ez a téma. Mindenki azt mondta, a hallását. Gondolkodás nélkül rávágták, milyen rossz lehet, ha nem láthatod többet a napfényt, a körülötted élőket. Én mosolyogva válaszoltam, hogy azt szeretném, ha a hallásommal élhetnék tovább. Rossz lehet sötéten, vagy homályosan, fényeket sejtve élni, de szerintem az egyenes szörnyű lehet, amikor a zenelejátszón pörögnek a másodpercek és te nem hallod a dallamot, csak nézed, dühösen vágod ki a fülhallgatót a füledből. Ez a gondolat ötlött fel bennem ismét a Dream High befejeztével. Sam Dong karaktere ezért volt annyira szívszorító és életszerű, átélhető. Eleinte nem szerettem különösebben, még az sem lepett meg, hogy rohamai vannak, a készítők remekül imitálták a fülzúgás hangját, gondoltam, hogy tinnitust fog kapni. De amikor valóban kiderült, kezdett bennem tudatosulni a fiú tragédiája. Remek dalszerző, énekes, csodagyerek, aki egyszer úgyis megsüketül. Így az utolsó epizódban amikor a hangvillájával ült a a színfalak mögött kicsordultak a könnyeim. Arra gondoltam, nekem is sikerülhet könnyednek lennem. Sam Dong már magában ösztönző, Kim Soo Hyun pedig remek színész. Kifejezetten az az ember, akiben látom az embert a játéka mögött. Neki van a világon a leghatalmasabb mosolya. És remekül beszél akcentussal, aigoo. Az egyik legjobb jelenet volt, amikor Woo Young - al dialektusban beszéltek. Az egyik legjobb.