Tizenkilenc éves, akinek jellegzetessége a messy bun . Pápa, Budapest, Neverland. Zöld szemű, aranyhajú. Tősgyökeres bölcsészpalánta, de énekelni tud leginkább. Hangosan nevet, nagyon pici, ugyanakkor nagyon nagy. Narancsos sör, facirmik, macskamánia. Cicafiúk. Kókusz minden mennyiségben. Ismeretlen zenék, jázmin zöld tea, YANG. Én nem tudok kört, én csak napocskát tudok rajzolni.
a little touch posted at szombat, november 05, 2011
Tudod, Key, most sírok. Rád gondolva mindig valami... furcsa érzés kerít hatalmába. Sok mindenben hasonlítunk. A viselkedésünkben, abban, amit képviselünk. A vadságban. Eleinte ki nem állhattalak. Idegesítettek a nyomorék táncos videóid, a hangod sem tetszett. Aztán valami megragadott. Egyik reggel elmentem iskolába. Délután gondoltam egyet és lövettem egy piercinget a fülembe, ami a nevedet viseli. Hálából, hogy kirángattál abból a semmiből, amiben már hónapok óta ültem. Egyszer énekeltem egy dalt, valaki azt mondta, olyan, mintha nem tudnám miről szól. Pedig van benne tapasztalatom, annyira jó az a fellengzős érzés, ami a hatalmába kerít közben. Fontos nekem a dallama, a szövege, az, hogy ez volt az első olyan, amit háromnál több ember bírt végighallgatni az előadásomban. Amikor meghallottam, ahogy a hangoddal ugyanazt varázsolod a színpadra, mint én, sírni kezdtem. És soha nem is mertem visszanézni, mind a mai napig. De most szükségem volt rá, a fájós tagjaimnak, a kimerült lelkemnek. Azt hittem, majd megtisztít vagy valami, de nem. Ez bonyolult.
Tőletek lenne a legnagyobb szükségem a támogatásra. Akár egy kedves szó jól esne, de nem. Mondjátok a hülyeséget arról, amihez egy cseppet sem értetek, azt hiszitek, nekem ez könnyű, viszont nem az. Dühös vagyok, hogy ennyire lenézitek azt, amihez egy kicsit is értek. Soha nem kaptam igazán őszinte dicséretet érte. Annyi mindent a fejetekhez vágnék, de belefáradtam. Én akarom és nélkületek is sikerült eddig is elérnem valamit. De nagyon fáj.
meet the blogger
