meet the blogger
with love ♡

Megérdemeltem. Azt hittem, sírva fakadok ott, de igaza volt. Senki nem fog helyettem énekelni, helyettem törni magát, össze kell szednem magam, mert ki fogok esni a körből. Én rontottam el, én is fogom rendbe hozni.

Végeztem az első koreai doramával, amit láttam. Semmi értelme a mondatnak, de a Playful Kiss - t már régebben végig néztem, viszont Marry me, Mary! volt az első, aminek nekiálltam. Talán így érthető. Csalódtam benne. A vége ugyanolyan összekapkodott volt, mint ahogy Baek Sung Jo - t összekapkodták a másikban. Az utolsó három részben több dráma volt, mint az egész sorozatban egyáltalán. De Sukkie hatalmas dicséretben részesül, mert remek színész a maga őrült módján. Nem olyan minőségi, mint Minho, de profin játszik. Illetve a szexi igazgatót alakító Jae Wook is vállveregetésben részesül, mert senki nem tudta volna jobban alakítani azt a menési stílust, amit ő imitált. Számomra ő volt a meg nem értett hős a sorozatban. Moo Kyul és Seo Jun karaktere pedig összegyúrva adtak volna egy háromnegyed Zsófit. Moo Kyul megtestesítette a zenét, azt a fajta életvitelt, amit én élnék, ahogy én élnék. A szövetkabát, bakancs, gitár a hátamon, és adjad neki életérzés miatt nem egyszer sírtam az első pár epizód alkalmával. Seo Jun pedig a megalázott hisztis liba, de a végsőkig nekem van igazam képzetét keltette. A megalázott jelzőn kívül végül is ő is olyan volt, mint egy részem. Mary, a főszereplő volt az, aki én sohasem lennék. Nem bírnám elviselni, ha alsóbbrendűként kezelnének, sem azt, ha meg kellene alázkodnom valaki előtt. De aranyos karaktert kapott, és a színésznő igazán jól kivitelezte a négy dimenziós személyiséget. Kicsit furcsa, hogy nem kell tovább várni a fordításokra, nincs több Merry Christmas!, nyau nyau és vau vau, de jó volt. Viszlát, Marry me, Mary!