meet the blogger
with love ♡

- Szegény nyomorultak - szólalt meg Cole a csillagokat bámulva. - Eléggé unhatják már, hogy mindig minket néznek, mi pedig mindig ugyanazokat a hibákat követjük el.

Utálok csalódni. Annyira emésztő, folyton ez jár a fejemben. Dühös vagyok és tudom, hogy hiába. Tényleg hiába. Néha úgy érzem, mindenki azt hiszi, rajtam keresztül lehet lépni, gyalogolni, mert úgyis megbocsátok. Mindig a legfontosabb dolgokat tartom szem előtt, azok szerint cselekszem, és valóban igyekszem nem nagy ügyet csinálni olyan dolgokból, amelyekből mások azt csinálnak, és ettől válnak buta, szánalmas alakokká, mint a seggem. De ez most tényleg fájt és nem tudok felette elsiklani. Én soha nem tettem volna ilyet.

Az elmúlt évben több mindent tettem a saját személyiségem és álmaim érdekében, mint életem tizenhét évében összesen. Ez jó érzéssel tölt el. Tudom, hogy meg tudok valósítani mindent, amit eltervezek. Nincsenek fogadalmaim az új évre. Minek? Hogy ne tudjam őket betartani? A velem egykorúak olyanokat fogadnak meg, hogy lefogynak, jobb tanulók lesznek, figyelmesebbek lesznek másokkal, szerelembe esnek... Csupa értelmetlen dolog. Nem megfogadni kell, hanem nekiállni. Így én köszönöm, de az újévi fogadalomáradatot idén is kihagynám. Nincsenek új terveim, új álmaim, nem állok neki máshogy a dolgoknak. Én továbbra is énekelni szeretnék. Továbbra is önmagam akarok lenni, így fogadjon el mindenki. Aki meg nem, annak meg ott vannak a fogadalmai, amiket be kell váltania. Így mindenkinek csak ennyit szeretnék mondani: ha sikerül magadhoz őszinte maradnod az év legtöbb napján, akkor nyertes vagy. Én nem szoktam veszíteni.

Néha elgondolkodom, mi a baj velem. Mi kivetnivaló van bennem. Aztán rájövök, hogy mások számára az egész lényemmel van gond.