meet the blogger
with love ♡

Egy lelki ürességben vagyok. Úgy érzem, nincs tartalma annak, amit csinálok, legyen az bármi. Azt érzem, hogy felkelek, elmegyek iskolába, hazajövök és lefekszem aludni, és a napjaimat mindig valami ugyanolyan sablon szerint élem. És ez kihat mindenre, kihat a tanulásra, kihat az éneklésre, kihat arra, ahogy viselkedem az emberekkel. Kihat rám. Jó ideje így érzem. Ma azt vettem észre, hogy zenehallgatás közben is csak meredek előre és semmi nem szól a lelkemben. Csak a fülemben vonyít a hangszóró, nem pislogok, csak várom, hogy csoda történjék velem, holott a csodát nekem kellene végrehajtanom, hogy felállok a magam által ásott kis gödörben és kikecmergek végre.

Tizenegy tétel volt. Tizenegy. Egyetlen egyet nem tudtam, nem értettem, és melyiket húztam ki ? Ó, biztosan kitaláljátok... ENNYIRE SZERENCSÉTLEN SENKI NEM LEHET! Rajtam kívül, persze. Nem érdemeltem meg az ötöst. Tudom, hogy nem, de ez hatalmas tanulság volt. Szégyellem magam, nem tudok úgy tenni, mintha nem történt volna meg. A kudarcaim után nehezen tudok az emberek szemébe nézni. De megpróbálom.

Dühös vagyok a betegségem miatt. Can't you see how frustrated I am?