meet the blogger
with love ♡

Milyen volt az érettségi? Laza. Komolyan, az elnökünk a szexi lila ingében többet telefonált és kávézott, mint felügyelte a vizsgáinkat, de no problem, így legalább egyikünk sem érezhette magát feszélyezve miatta. Szóval kimondhatom: sikeresen zártam ezt a nyolc évet gimnazistaként - ne higgyétek, hogy nekem az átlag idő megduplázódott, én tizenegy éves korom óta ebben az iskolában tanultam - és szabadságomat egy jól megérdemelt bolognai spagettivel kezdtem. Igazából már most hiányoznak a középiskolás éveim, mert imádtam az lenni. Semmi kötöttség, barátok és mindenki ismert. És most majd elköltözöm egy ismeretlen városba, ismeretlen emberek közé, ahol még csak igaz kapcsolatok sem vesznek majd körül, mivel én nem szeretném. Az az idő, amit itt eltöltöttem az életem fele és legmeghatározóbb része lett egyben. Hol lesznek majd a közös álmos reggelek és a buszozások? Sehol. És szar lesz.

Egy őszi délelőttöt képzelek el. Amikor már nagy sálat tekerhetek a nyakam köré és lehet telitalpas csizmákat húzni. Lesz majd egy kávézó, apró és otthonos, ahol minden előadásom előtt elszürcsölgetek egy forró feketét, elgondolkodva azon, vajon mit csinál Bogi és Diánka, vajon Dóri és Stella boldogulnak - e a fővárosban, vajon eszükbe jutok - e egyáltalán. Aztán a szemem majd a tetoválásomra téved és tudni fogom, ez így jó. Nem olyan, amilyet elképzeltünk, de változunk és nem ragaszkodhatunk túlontúl egymáshoz, annyira nem, hogy ez keresztezze a céljainkat. Akkorra meg fogom érteni. Remélem. Mert az ajtón belép egy fiú, rám mosolyog és leül mellém, csak a szokásosat rendeli és megnyugtató lesz majd, hogy van valami állandó. Talán néha csatlakozik hozzánk egy aranyos lány, aki közel áll majd hozzám - de sohasem annyira, hogy egy őszinte mosolyon kívül többet kapjon. És ez így fog menni minden hétköznap. Kellemesen, de ugyanakkor fájóan.

Olyan ez, mintha a vágóhídra mennék. Rohadtul félek, hogy elidegenülünk. És a legrosszabb, hogy ezekre a dolgokra nincs semmiféle bizonyíték, hogy nem így fognak történni. Ez lesz az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem, ami a depresszív jövőképemről szól és ezzel le is tettem minden félelmemről a nyár erejéig. Ennek a két és fél hónapnak tökéletesnek kell lennie.