meet the blogger
with love ♡

Az utóbbi időben a düh, az agresszió és az ideg voltak kedvenc játszópajtásaim. A ponthatárok kihirdetése előtti pár napban egy kis méregzsák voltam, és rohadt izgatott. Valójában a következő szituációt kell elképzelni: az utóbbi két évben mást nem hallottam, mint azt, hogy tanuljak, mert a felvételi nehéz lesz, jöttek a pletykák és láttam a tévében a tüntetéseket a keretszámok ellen, hallottuk a híreket, hogy mennyire lecsökkentik majd az állami ösztöndíjasok és egyáltalán a felsőoktatásban résztvevők számát. Azután finoman szólva elénk dobtak egy olyan írásbeli érettségit, ami egy adag lószar volt és mindenki azt harsogta, milyen magasak lesznek a pontszámok. Mindebből Zsófia Zsóka bátran arra következtetett, hogy őt az első helyen megjelölt ELTE - re tutifix, hogy nem veszik fel. Ezért teljesen beleélte magát abba, hogy pécsi lesz, már szinte rajongott a városért, ahol soha nem járt. Majd az történt, hogy harminc pont felesleggel mégis bekerült arra a bizonyos első helyre és sírva fakadt bánatában, hogy ez mekkora kicseszés volt. Így lettem eltés. És ha mindez nem elég, mire beletörődtem sorsomba és egy új - valójában sokkal szimpatikusabb, budapesti verziót állítottam fel a kis fejemben az elkövetkezendő öt évről - belecsöppentem a Neptun és a koli jelentkezés csodálatos világába, amitől egyenesen agyi infarktust kaptam. De igaz, hogy mínusz tíz évveszteséggel, de rájöttem a használatukra és már csak a szintén fantasztikus tárgyfelvétel van hátra és a gólyatábor, amit igyekszem majd túlélni. Mese vége.

Viszont nagyon - nagyon - nagyon jó és kevésbé nyomasztó dolgok is történtek velem: három napra elutaztunk Rékához, akit az ikszfaktoros időszakom alatt ismertem meg személyesen, de korábban már Formspirngen (a kérdezős - válaszolós oldalon - a szerk. #lol) is beszélgettünk. Történetesen ma este érkeztem haza és fájt a szívem otthagyni azt a kis lakást, Samut meg az élményeinket. Elmondani, mi mindent csináltunk felesleges lenne - elég annyi, hogy az alattomos isteni és hihetetlen jók vagyunk Just Dance - ben. De ritkán találkozom olyan emberekkel, akik képesek ennyire a szívembe férkőzni. Ha a világ dőlt volna össze is elmentem volna, konkrétan hetekig készültünk rá és hergeltük magunkat, hogy már csak X nap és megyünk Rékáhoooz. Mindenkit imádok abban a kis bagázsban. Ismétlést. Ismétlést.

Eme bejegyzésemet azzal zárnám: utálok dolgozni és vissza kell térnem jrock gyökereimhez, mert hiányzik.